Ez a lap egy ellenőrzött változata
Azőskeresztények akereszténységnek a legkorábbi szakaszában élő, azapostoli korban tevékenykedő hívők megnevezése,Jézus keresztre feszítésétől (i.sz. 30 körül) a vallásnak azsidó hagyományoktól való teljes elszakadásáig (100 körül). Egyes mai keresztények gyakran ezeket a korai időket tekintik az eredeti vagy igaz kereszténységnek, szembeállítva a későbbi századok kereszténységének romlottságával. A2. század elejétől kezdve a teológusok már azókeresztény egyházról beszélnek.
A keresztény hagyomány saját magát egy olyan újvallásként definiálja, amelyet maga Jézus alapított. Jézus azonban azevangéliumok alapján nem akart új vallást alapítani,[1] csupánerkölcsi útmutatást adott követőinek.Vallástörténeti szempontból hosszabb és bonyolultabb a folyamat, amely az új és független vallás kialakulásához vezetett. A folyamat több szakaszból állt, miközben az egyházrituálékat ésdogmákat alakított ki és a 4. században arómai birodalomban elismert, majdállamvallássá nem vált.
Az őskeresztény korszakot sajátosan szemléli a német Újszövetség-kutató, Gerd Theissen, aki meghonosította a Jézus-mozgalom fogalmát. Más kutatókkal egyetemben szerinte a Jézus körül összegyűlt hívők, a Jézus-mozgalom első követői még nem volt kereszténység, még nem szakított a judaizmussal sem, ez egy zsidó megújulási mozgalom volt aszír-palesztin térségben.[2][3]
Jézus után a legkorábbi ismert közösségJeruzsálemben volt, amelyetJakab,Péter ésJános vezetett.[4] Az új vallás terjedése azonbanPál apostollal, a korábbifarizeus zsidó „megtérésével” vett nagyobb lendületet.
A hívők kezdetben azt hitték, hogy Jézus feltámadásaa végidő kezdete, hitük azonban később megváltozott Jézusmásodik eljövetelével ésIsten Királyságának kezdetével kapcsolatban.[5] A legkorábbi kereszténység egyapokaliptikusszekta volt amásodik templom korszakánakjudaizmusán belül,[6][7] amelynek alaptétele a szigorú zsidó etikaimonoteizmus volt.[8]
A keresztény szóKrisztus neve után a Krisztiánusz szóból származik, ami azt jelenti, hogy krisztusi. Így nevezték már a legkorábbi korban Jézus Krisztus követőit, akik krisztusi életet éltek.[9]
Azsidók ugyanakkor nazarénusoknak is hívták őket, Jézus származási helye,Názáret után.
| A kereszténység története | |
|---|---|
| |
A keresztény források, például azÚjszövetségben található négy kanonikus evangélium, a páli levelek és rajtuk túl az újszövetségiapokrifok részletes elbeszéléseket tartalmaznakJézusról, de a tudósok véleménye eltér a Jézusról szóló beszámolók valóságát illetően.[10] Graham Stanton (1940–2009) bibliatudós megjegyzi, hogy napjainkban "majdnem minden történész, akár keresztény, akár nem", többet tud Jézusról, mint az apostolokat kivéve bármely más 1. századi vallástanító.[11]
 | Bővebben:Jézus |
Az első keresztények etnikaizsidók ésprozeliták voltak. Honfitársaiktól az a hit különböztette meg őket, hogy a názáretiJézus személyében végre eljött a nemzet által vártMessiás. Természetesnek tartották, hogy a Messiás eljövetele – a jövendölések beteljesedéseként –Isten korábbikinyilatkoztatásainak folytatása, és nem jelenti a végét azÁbrahámmal kötött régi szövetségnek, sem atörvénynek, amitMózes kapott aSinai-hegyen.[12]
Az újszövetségi tudósok között eltérő vélemények vannak arról, hogy a Jézus körüli mozgalom mikor vált el ajudaizmustól és vált kereszténységgé. Halála előtt Jézust zsidó Messiásnak tekintették, hogy Isten hamarosan beavatkozik a világba, és megdönti az azt uraló gonosz hatalmakat,[13] de a halála után a küldetését újraértelmezték. MivelIsten országának a hirdetését a Jézusban hívők az életcéljuknak tekintették, a mozgalmukat néha "basileia mozgalomnak" is nevezték (görögül: βασιλεία τοῦ Θεοῦ basileia tou theou – Isten Királysága).[14]
A kereszténység "ajudaizmusszektájaként jelent meg a római Palesztinában"[15] a Krisztus utáni1. század hellenisztikus világában. Ebben az időszakban a zsidók számára az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogyan reagáljanak ahellenizációra és hogyan maradjanak hűek vallási hagyományaikhoz.[8] Az i.sz. 1. század elején sok egymással versengő zsidó irányzat volt aSzentföldön, köztük afarizeusok,szadduceusok,esszénusok és más csoportok. Mindegyik csoport más-más álláspontot képviselt a hellenizációval kapcsolatban.[16]
Ebben az idegen civilizációk befolyásolta légkörben a zsidóapokaliptika széles körben elterjedt. Ez azzal a hittel állt kapcsolatban, hogy Isten hamarosan elpusztítja a Gonosz kozmikus erőit, amelyek uralkodnak a világon, és létrehoz egy örök birodalmat. Ennek eléréséhez Isten egy megváltót, azazMessiást küld.[17]
Jézus azÚjszövetség alapján ezekkel a szavakkal küldte ki atanítványait:
A tanítványok és Jézus követőinek a feladata, hogy azevangéliumot az egész világ számára ismertté tegye(misszió).Jézus állítólagos mennybemenetele után a tanítványok visszatértekJeruzsálembe, ahol azApostolok cselekedetei alapján aSzent Lélek kiáradása után különféle nyelvekenkezdtek el beszélni, és hirdetni kezdték amegváltás üzenetét.
Nagyon rövid időn belül több ezren tértek meg a Jeruzsálemben élő, illetve a távolabbi,közel-keletidiaszpórákban élő zsidók közül, akik akkor Jeruzsálemben tartózkodtak. Más zsidó-keresztény csoportok is létrejöttekJúdea ésGalilea területén is. Jézus követői hamarosan eljutottakAntiókhiába ésDamaszkuszba is, ahol apogányok elkezdték gúnyosan „keresztény”-nek nevezni őket, innen kapták a későbbi nevüket.[12]
A mozgalom fejlődésének fokozatai a következők voltak:[19][megj. 1]
A kereszténység első három évszázadában a liturgikusrituálé a zsidó húsvétban (pészah), a sziddur-ban, aszéderben és a zsinagógai istentiszteletekben gyökerezett, beleértve ahimnuszok (különösen a zsoltárok) éneklését és aszent írások felolvasását.[20] Jézus halála után húsz éven belül a vasárnapot (az Úr napját) tekintették az elsődleges istentiszteleti napnak.[21]
Az első keresztények életének lényege Krisztus követése, tanításainak megvalósítása volt úgy, hogy azok a lehető leginkább hasonlítsanak Jézus Krisztus cselekedeteire. Az első zsidó keresztények gondolkozásukban és tetteikbenKeresztelő János és Jézus tanításait a mózesi törvény és a zsidó hagyományok mellé állították. Részt vettek a zsidók templomi és zsinagógai istentiszteletein is, de sajátos istentiszteletük is volt, amelynek középpontjában Jézus Krisztus állt.
Azutolsó vacsoráról rendszeresen megemlékeztek, amely mellett az oktatásból, imákból és közös étkezésekből állóagapé és a "megszentelt kenyerek kiosztása" állt.[22] Az imádkozáshoz és igehallgatáshoz naponta egybegyűltek.
Azutolsó vacsoráról rendszeresen megemlékeztek, amely mellett az oktatásból, imákból és közös étkezésekből állóagapé és a "megszentelt kenyerek kiosztása" állt.[22] Azúrvacsora ünneplése a magánházakban kapott helyet, a nyilvánosság kizárásával, vagyis azok kizárásával, akik még nem jutottak el a Krisztusban való hitre.[23] Még a jóval későbbi apologéta,Tertullianus is feljegyezte, hogy a lábmosás a korai keresztény istentisztelet rendszeres része volt.[24]
A régi világtól és bűneiktől való elfordulásuk jeléül megkeresztelkedtek és egész életüketIsten országa várásának állították be. Jézust tartották állandóan szemeik előtt, és azokat az igazságokat igyekeztek megvalósítani, amelyeket Mesterüktől tanultak. Istenfélő,erkölcsös, testvéries életet éltek, amelyre az őszinte és mély jámborság és afelebaráti szeretet volt jellemző. Jézusmegváltása és a megtérés üzenetét hirdették. A gyülekezetek közössége napról napra igen gyorsan gyarapodott.[25]
Vagyonközösségben éltek, a hívők pedig egész vagyonukat a gyülekezet rendelkezésére bocsátották.[26] Ez nem az apostolok által elrendelt kötelező gyakorlat volt, hanem mint a "Lélek gyümölcse" belülről késztette őket.
A gyülekezetekben a híveket nem szabályok kapcsolták össze és egyben Jézushoz, hanem élmények, belső átélések, élőhit,testvéri szeretet,erkölcsi tisztaság és komoly meggyőződés. Az őskereszténység nem törvény volt, amely rendelkezések százaival korlátozza a hívők életét, hanem néhány elv, melyek megtartása mellett a külsőségekben híveinek teljes szabadságot engedélyezett.[26] Hitüknek tulajdonképpen három sarkigazsága volt, amelyre gondolataik egész templomát építették: az első Isten egysége, amonoteizmus, a másodikJézusmessianitása és halálának megváltásként való hirdetése, a harmadik pedig az örök üdvösség után való emésztő vágyakozás és e vágyódás minden gyakorlati következtetéseinek levonása. Csak azüdvösségért és csak szeretetben élni![26]
Az őskeresztények vallását nem az igazság felismerésével járó elteltség jellemezte, hanem a mindig nyugtalan, mindenkin segíteni akaró, mindig tettre kész aktivitás érzése hatotta át, s ezzel szerezte meg a kereszténység a történelemben elfoglalt páratlan helyét.
A mozgalomnak nem volt lehetősége gazdagon berendezetttemplomokra. Nem jelenik meg náluk az izraelita típusú áldozatot végző pap sem. Papságuk azonban apostoli eredetű: az apostolok általfelszentelt vezetők (presbiterek ésvének) álltak a gyülekezetek élén. A megszentelt adományokban az ősegyház egyetemes hite szerint megjelenik Krisztus keresztáldozata, ezért nincs véres áldozatot végzőpapságra szükségük. Alélek minden hívőben megszólal, azüdvösség útján mindenkinek magának kell járnia.[26]
Összejöveteleiken családias hangulat volt, szeretetvacsoráik, amelyeketagapénak neveztek(jelentése: szeretet, vendégség), a testvéries összeforrás jegyében folytak le. Az étkezéseknél tartózkodtak minden kicsapongástól, mert tudták, hogy Isten jelen van, és látja cselekedeteiket. Az étkezések elején és végén isimádkoztak.[9] Heti két napotböjtöltek.[28] Ezeken a napokon még éberebben irányították életüketIsten felé.
Az első évtizedekben azevangéliumszóbeli hagyományként terjedt. A maiÚjszövetség könyveit a Jézust követő évtizedekben, az1. század második felében kezdték írni (→a Biblia írói).Márk, a legkorábbi evangélium keletkezését a mai bibliatudósok70 körülire teszik.
A korbólapokrif iratok is származnak (akanonikusan nem elfogadott művek), amelyek nem kerültek be a mai keresztény Bibliába.[29]Igen nagyszámú olyan írást ismerünk, amiből idéztek és amikből tanítottak az első keresztények. Erre konkrét bizonyítékokkal szolgálnak a nikaiai zsinatot megelőző egyházatyák írásai.[30] Ezen iratok között volt példáulÉnok könyve és számos más olyan irat, amely kimaradt a későbbi,kánonilag elfogadott Bibliából.[30]
| Lásd még:Bibliai kánon és Az Újszövetség kanonizációja |
A hívők aszent iratokat tükörként a lelkük elébe állították.
A jeruzsálemi zsidó főpapok nem nézték jó szemmel a keresztények gyors terjedését és megtiltották nekik, hogy prédikáljanak. Amikor látták hogy azok a tiltásukra ügyet sem vetnek, üldözni kezdték őket. Ennek esett áldozatulIstván diakónus - akit Jeruzsálem mellett halálra köveztek[31]- és későbbJakab apostol is.[32] Ekkor a keresztények egy része Palesztina más területeire menekült, ahol tovább hirdették az evangéliumot.
Péter, Pál, János és Jakab apostol voltak a leginkább figyelemre méltó korai keresztény vezetők.
A kereszténység globális terjedése nagyobb lendületet akkor vett, amikorPál apostol csatlakozott hozzá.Pál, a tizenharmadik apostol, miután a damaszkuszi úton megtért és Isten felé fordult, elhatározta, hogy hirdetni fogja az Isten igéjét. Miután jól beszélt görögül, missziói útjai során rengeteg keresztény gyülekezetet alapított aRómai Birodalom keleti részében, ígyEgyiptomban,Szíriában,Kis-Ázsiában, a maiGörögországban, a BalkánonMakedóniában, majd végülItália területén, aholvértanúhalált halt.
Az őskereszténységben azsidókból éspogányokból lett keresztények külön csoportot alkottak. A zsidó-keresztény csoport főleg Jeruzsálemben, továbbá máspalesztinai városokban szektaként élt, a pogány-keresztények azonban teljesen elszakadtak régi vallásuktól. A kereszténység tulajdonképpen a pogány-kereszténységben vált új vallássá. Pogányra nézve kereszténnyé lenni annyit jelentett, mint szakítani atöbbistenhittel, s azsidó vallás talaján fakadt, de attól több tekintetben eltérőevangélium álláspontjára helyezkedni: hinni abban, hogy azüdvösség Isten ajándéka, amit nemáldozatokkal és szertartásokkal lehet elérni, hanem csak tevékenyhittel, azaz cselekedetekkel, tiszta áhítattal éserkölcsös élettel.[26]
Pál apostol volt a pogány-kereszténység első és legnagyobb teoretikusa. Ő vetette meg a pogány-kereszténység elvi ésteológiai alapját és ő határolta el a kereszténységet a zsidóságtól éppúgy, mint a „pogányság”tól. Ő jelölte meg - ha nem is elsőnek - de fennmaradt írásai alapján a legkézzelfoghatóbban Jézus Krisztusnak a kereszténységben való különleges helyét. Ezen felül még nála látjuk először a kereszténységet önálló és újvallási rendszerré kiépítve.[26]
Pál ahagyomány szerint - nem bizonyított - 4. missziós útja soránHispániában is hirdette az evangéliumot, mielőtt a nérói üldözés áldozatául esett Rómában (65-67 körül).[22]
| Lásd még:Pál apostol térítőútjai |
64-ben tűzvész pusztította elRóma nagy részét.Nero császár addigra már olyan népszerűtlenné vált, hogy őt gyanúsították gyújtogatással, mire ő a keresztényekből csinált bűnbakot.[12]
Péter apostol is Rómában tartózkodott a60-as években, aholmártírhalált haltNero uralkodása alatt, de ott tartózkodásának hosszáról nincsenek megbízható ismereteink.
Az apostolok utódai tovább folytatták azevangelizációt. Az1. században megjelent és terjedt a kereszténység az egészMediterráneumban(Földközi-tenger térsége) és valószínűlegGalliában is.
Amikor a zsidó ellenállás66-banháborúhoz vezetett a rómaiakkal, a jeruzsálemi gyülekezet teljesen elhagyta a várost ésPalesztina más területeire, illetveKis-Ázsiába menekült. Miután a rómaiak azsidó lázadást leverték és Jeruzsálem elpusztult (70), a kereszténység súlypontja egyre inkább a pogány világba került, központjai pedigRómába,Antiokhiába,Alexandriába és más városokba helyeződtek át.
A korai keresztények már sokat szenvedtek a zsidók haragjától, de az apostolok nagy részét végül nem a zsidók, hanem a pogányok végezték ki.Pál római polgárjoggal rendelkezett, ezért karddal lefejezték,Pétert azonban a rabszolgáknak és idegeneknek dukáló keresztre feszítés várta. Amikor tiltakozott, hogy nem méltó ugyanolyan halálra, mint Jézus, fejjel lefelé szegezték a keresztre. Testvérét,Andrást szintén keresztben feszítették meg,Bertalan apostolt megnyúzták, majd lefejezték.János evangélistát Rómába vittékDomitianus császár elé, és halálra ítélték, de miután a kínzásokat túlélte,Pátmosz szigetére száműzték, ahol később az Úrtól kapott látomásait megírtaa jelenések könyvében.
Arómaiak részéről komolyabb üldözésekNéró uralkodása alatt kezdődtek, amelyek kisebb-nagyobb hevességgel több évszázadon át tartottak. Miután a keresztények a császárok szobra előtt nem borultak le és azoknak áldozatot bemutatni nem akartak, rájuk fogták, hogy ők a császár ellenségei és az állam rendjét fel akarják forgatni. Mivel a bálványisteneket nem imádták, ezért istentagadóknak is nevezték őket.[9] A legkülönfélébb bűncselekményekkel vádolták őket hamisan. Gyakran földrengés, éhínség, járvány, rossz termés és más szerencsétlenségekért őket okolták. A besúgók jutalom ellenében készek voltak elárulni ártatlanokat, akiket azután a birodalom elleni lázadókként, a vallás és a társadalom ellenségeiként elítéltek. Egyeseket keresztre feszítettek vagy lassú kínzás áldozatai lettek. Másokat vadállatokkal tépettek szét, vagy nyilvánosan elégettek azamfiteátrumokban. Büntetésük sokszor nyilvános ünnepségek szórakozása volt.[33]
A keresztények vállalták a vértanúhalált. Avértanúhalál a győzelem napja, a halál legyőzésének ünnepe. A mártír halálának napja mennyei születésnapja. Kínzóik nem tudták megtörni őket, legtöbbször megölni is csak sokadjára sikerült, kitartásuk, példamutatásuk pedig új keresztényeket teremtett az evangélium számára.[35]
Adiaszpórában élő zsidókhoz érkeztek az apostolok, és az ottanizsinagógákat használták kezdetben a prédikálásra. Az így létrejövő közösségekben később az összetartozás érzése világosan megjelent a közösségek felépítésében. A keresztény közösségek ekkor nem oszlottak laikusokra ésklérusra, mindenki taníthatott és prófétálhatott, de az apostolok és utódaik által kijelölt vezetők különleges helyet foglaltak el a gyülekezet élén. Mint minden közösségben, itt is kialakultak azonban bizonyos szerepek, melyek később átalakultak, és a mai keresztény egyházak felépítésének alapjául szolgáltak.[36]
A gyülekezetek vezetésére választottvéneketpresbitereknek(preszbüterosz) nevezték, a presbiterek mellé választott segédeket pedigdiakónusoknak. Ezeknek a fő kötelességük a közösség életének és összejöveteleinek megszervezése, ezek vezetése, az adományok (a kenyér mint Krisztus teste, a bor mint Krisztus vére) kiosztása a liturgikus cselekmény csúcspontjaként, továbbá a keresztelés. Feladatuk lehetett még adománygyűjtés és annak a szegények között való kiosztása. Általában a presbiterek közül kerültek ki azok, akik a szent iratokat magyarázták. A gyülekezetek elöljáróinak kinevezéséhez böjt és ima közepette kérték Isten vezetését.[38][39]
Az keresztény gyülekezetekben a tagok között nem volt különbség, férfi vagy nő, mindenki egyenrangú volt, Jézus tanításának megfelelően.[40] Püspök (presbiter) és diakónus azonban csak férfi lehetett, csak egyszer házasodhatott, és kifogástalan életvitelt kellett követnie (Pál apostol levele Timóteushoz, 3:1-13). Az apostolok Krisztus választott 12 tanítványa közül kerültek ki (Iskarióti Júdás helyett Mátyást választva; hozzájuk Pál csatlakozott később), akik járták a gyülekezeteket, szervezték a helyi gyülekezetek életét, és sok csodát tettek. A tanítók az apostolokhoz hasonló szerepet töltöttek be, de a prófétákhoz hasonlóan egy helyen tartózkodtak. Az ő igazhitűségüket nem annyira a viselkedésükből, hanem inkább tanításuk tartalmából ismerhették meg a keresztények.[41]
A tisztségviselők súlya kicsi volt, hiszen a„lelki” funkciókat a"Lélek hordozói" látták el, azok a karizmatikus ajándékokkal megáldottapostolok,próféták és tanítók, akik az egész egyházért munkálkodtak. A püspökök(presbiterek) és a diakónusok csupán a külső dolgokban segédkeztek. Később, ahogy a szemtanúk meghaltak, az apostolok által felszentelt püspököknek, majd a püspökök által szentelt újabb püspököknek egyre fontosabb szerepe lett.[42]
Homály fedi, hogy pontosan hogyan zajlott le az átmenet az apostoloktól, prófétáktól és tanítóktól a püspökökig, presbiterekig és diakónusokig; bár forrásaink révén időnként bepillanthatunk a folyamatba.[43] A püspökség presbiterátus fölé rendelése – miközben egy szinten is maradt vele – akkortájt történt, amikor az apostoli tekintély eltűnőben volt, vagy már el is tűnt, és a gyülekezetek megerősödésével az utazó hittérítők és a próféták szerepe háttérbe szorult.[44]
A3. századra regényes történetek keletkeztek a tizenkét apostol világszéles térítő útjairól.[12]Történelmi szempontból értékelhetetlenek ezek a kései hittérítő legendák, amelyek a kereszténység a nagyvilágban való terjeszkedését az apostolokra vezetik vissza.[45] Ezek szerintTamás apártusok között,András aszkíták között(András az oroszokvédőszentje),Bertalan és – a későbbi legendája hagyománya alapján –Tamás Indiában,FülöpKis-Ázsiában,Márk ésBarnabásAlexandriában működött stb.[46] Az ortodox egyházak a mai napig egy-egy apostolt tisztelnek a helyi egyházszervezet alapítójaként.
A történetek azokhoz a középkori legendákhoz hasonlóak, amelyekJakab apostoltCompostelával vagyArimathiai JózsefetGlastonburyvel kapcsolják össze. E korábbi legendák az apostolokról szólóapokrif regényekből alakultak ki.[12]
Az őskeresztények és akésőbbi századok kereszténységének összehasonlítása:
| Őskeresztények | Későbbi századok | |
|---|---|---|
| Szociális helyzet | A gyülekezeti tagok és tisztségviselőkanyagi lemondásban, vagyonközösségben élnek.[47] | A 4. században a némely pap már olyan fényűző életmódot folytat, hogy nem egy egyházatya (így példáulSzt. Jeromos) szót emel ellene |
| Papság | Nincs hierarchikus papság, minden hívő pap és evangélizátor egy személyben.[48] Az újszövetségi egyetemes papság képzete – amely szerint minden hívő ember pap is (1Pt 2:5-9) – a 2. század elején még eleven, de fokozatosan háttérbe szorul.[45] | A 2. századtól kialakul a pasztorális papság. A papságfogalom meghonosodása következtében tettek határozottan különbséget aklérus és alaikus többség között.[45] |
| Elöljárók | A tisztségviselők súlya kicsi, mindenki egyenrangú[45] | Létrejön az alá- és fölérendeltség, az egyházi hierarchia, az ún. episzkopális egyház |
| Egyházszervezet | Egymástól független gyülekezetek léteznek, nincsenek szövetségbe, "egyház"ba tömörülve | A 2. századtól kialakulnak a "püspökegyházak"; az1. egyetemes zsinat után (325) Róma, Alexandria és Antiokhia püspök-metropolitái a többi metropolita elé kerülnek.Róma a latin Nyugat felett kap elsőséget,Alexandria a hellenisztikus Egyiptom,Antiokhia a Kelet,Cilicia ésCiprus felett.[49] |
| Összejöveteli hely | Az összejöveteli helyek szentképek, szobrok, oltárok nélküliek; gyakran magánházaknál történik | Megjelennek a gazdagon berendezett templomok, amelyek igyekeznek versenyre kelni a pogány népek szentélyeivel. |
| Istentisztelet | Azistentisztelet igehirdetésből, imákból, éneklésből, áldozati adományok kiosztásából áll. Szerkezetében követi a zsidó liturgiát (olvasmányok és énekelt zsoltárok váltakozása, utána írásmagyarázat). | Kialakul aliturgikus istentisztelet. |
| Dogmatika | Hitüknek alapigazságai, melyre vallásuk épült: az elsőIsten egysége, amonoteizmus, a másodikJézus messianitása és halálánakmegváltásként való hirdetése. A gyülekezetekben a híveket nem szabályok kapcsolták össze; az őskereszténység nem törvény volt, amely rendelkezések százaival korlátozza a hívők életét,hanem néhány elv, melyek megtartása mellett a külsőségekben híveinek teljes szabadságot engedélyezett. | Kialakulnak adogmák, amelyek kimondják a keresztény hit tartalmát (aSzentháromság-tan, az egyházszervezet, aszentségtan,mariológia stb. témáiban). Akiátkozások, a másként gondolkozók üldözése jellemző. |
| Másodrendű kultusz | Az őskeresztény korból nem ismert aMária-tisztelet, aszentek és ereklyéik tisztelete, aképtisztelet stb. Jelen van viszont a nyilvános gyónás, mint az egész közösség előtti, teljes bűnvallás. | Megjelenik aszerzetesség, aMária-tisztelet, aszentek kultusza,ereklyék tisztelete, aképtisztelet, agyónás, arózsafüzér, a körmenetek, akeresztút, az érmék viselése stb. Máriát a pogányanyaistennők mintájára,[50] mintIsten anyját kezdik el tisztelni. Hogy a pogányságból áttérteknek a bálványimádást pótolják, fokozatosan beviszik a szobrok és képek tiszteletét az istentiszteletbe.[51] Az állami elismerés után nyilvános liturgikus terek alakulnak ki, ahol azikonok a "kűzdő" egyház (a hívek) és a megdicsőült egyház (a szentek) közösségét hirdetik, az Isten trónja körüli mennyeiliturgiába bevonva a hívőket. |
