Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Émile Loubet | |
 | |
| Franciaország 8. elnöke Andorratárshercege | |
| Hivatali idő 1899.február 18. – 1906.február 18. | |
| Előd | Félix Faure |
| Utód | Armand Fallières |
| Franciaország miniszterelnöke és belügyminisztere | |
| Hivatali idő 1892.február 27. – 1892.november 28. | |
| Előd | Charles de Freycinet |
| Utód | Alexandre Ribot |
| Született | 1838.december 30. Marsanne |
| Elhunyt | 1929.december 20. (91 évesen) Montélimar |
| Sírhely | Montélimar |
| Párt | mérsékelt republikánus |
| Házastársa | Marie-Louise Loubet |
| Foglalkozás |
|
| Iskolái | Párizsi Egyetem jogi kara |
| Díjak |
|
 AWikimédia Commons tartalmazÉmile Loubet témájú médiaállományokat. | |
Émile Loubet (Marsanne,1838.december 31. –Montélimar,1929.december 20.) francia politikus, a Harmadik Francia Köztársaság 26. miniszterelnöke és 8. köztársasági elnöke.
Földművelő családban született. Jogot tanult és Párizsban doktorált. 1865-ben Montélimar bíróságán volt bejegyzett ügyvéd. 1870. szeptember 29-től elnökké választásáig Montélimar polgármestereként tevékenykedett. 1876-ban választották meg először képviselővé. A nemzetgyűlésben olyan ingyenes és kötelező elemi oktatásért harcolt, amelyben megvalósul a laicitás eszménye. 1881-ben ismét képviselővé választották. 1885. január 25-től aszenátusban politizált. 1887. december 12. és 1888. április 2. közöttPierre Tirard kormányában vezette a közmunkaügyi tárcát. Ennek bukása után nem fogadott el miniszteri megbizatást, de amikorFreycinet lemondott,Marie François Sadi Carnot köztársasági elnök felkérésére kormányt alakított 1892. február 27-én és a belügyi tárcát is megtartotta. Miniszterelnöksége idején erősödött meg az anarchista mozgalomFranciaországban (katonai gyilkosságok, a párizsi bombamerénylet (1892. november 8.). Az ellenzék minden erőlködése ellenére sem sikerült Loubet-t megbuktatni, aki a rendkívüli törvények napirendre tűzését is elérte (november 18.). De tíz nappal később, november 28-án aPanama-csatorna építése körüli korrupciós botrány áldozatai közt a Loubet-kormány is ott volt. 1896. január 19-én a szenátus elnöke lett.
Félix Faure halála után, 1899. február 18-án köztársasági elnökké választották. Február 23-ánPaul Déroulède és a „hazafias vonal” követői azÉlysée-palota felé akarták terelni Faure temetési menetét kísérő katonai egységeket, de apuccskísérlet nem sikerült. Heves nacionalista zavargások közepette fizikai bántalmazást szenvedett Loubet az Auteuil lóversenypályán. Ezért június 22-én felkértePierre Waldeck-Rousseau-t, hogy alakítson republikánus védelmi kormányt. Elnöksége kezdete óta támogattaAlfred Dreyfus perének felülvizsgálatát. 1899 szeptemberében a katonai bíróság ismét bűnösnek találta Dreyfus kapitányt, de Loubet elnöki kegyelemben részesítette szeptember 19-én.
Loubet kitöltötte hivatali idejét. Elnöksége alatt, az 1905. december 9-i törvénnyel vált szét véglegesen azállam és az egyház Franciaországban. Rendkívül aktív külpolitikát folytatott. 1904. április 8-án jött létre azEntente cordialeNagy-Britannia ésFranciaország között. Loubet látogatást tettII. Miklós orosz cár,III. Viktor Emánuel olasz király ésVII. Eduárd brit király udvarában.
EllátogatottAlgériába,Tunéziába,Madridba,Rómába ésLisszabonba. Párizsban fogadtaI. György görög királyt,Mozzafar ad-Din perzsa sahot,II. Lipót belga királyt,II. Miklós orosz cárt és feleségét,Hesseni Alekszandra Fjodorovna orosz cárnét,VII. Eduárd brit királyt,XIII. Alfonz spanyol királyt, ésI. Ferdinánd bolgár cárt.
