Ez a lap egy ellenőrzött változata
Azáltalános választójog aválasztójog kiterjesztését jelenti minden felnőttre, rasszra, nemre, vallásra, képzettségre és gazdasági helyzetre való tekintet nélkül. Kizáró okokról az alkotmány maga rendelkezik (pl. elítélt bűnözők és mentálisan nem beszámíthatók).
1869-benWyoming szavazati jogot adott a nőknek, és így a női szavazati jog megadásában első államként szerepel.Az általános választójogra épülőnépképviseletiparlamentek teljességükben csak a XX. század '20-as, '30-as éveiben váltak általánossá még a fejlettebb országokban is. Sőt, az utolsó nagy áttörés, a választójog nőkre történő kiterjesztése még a példaadónak tekintett nyugatidemokráciákban is csak a XX. század második felében ment végbe. Franciaországban, Olaszországban 1949-ben, Ausztráliában 1967-ben, Svájcban 1971-ben kaptak választójogot a nők, illetve választhattak a férfiakkal azonos feltételek között. Amíg tehát az aktív éspasszív választójog nem vált kiterjedtté, a népesség jelentős részét kizárták a hatalom közvetlen gyakorlásából.
A 19. században akonzervativizmus és aklasszikus liberalizmus által egyaránt helyeselt műveltségi és vagyonicenzus a későbbiekben fokozatosan megszűnt, azelső világháború után Európa legtöbb országában bevezették az egyenlő, általános választójogot. A konzervatív politikai elit, mint a két világháború közöttiMagyar Királyság vezetőrétege úgy vélte, hogy a választójog kiterjesztése a politikailag tájékozatlan néprétegek előretörésével és komoly belpolitikai krízissel járhat.Teleki Pál szerint„[…] a tekintély elvét, mint önként értetődőt ne önkényként alkalmazzuk, de úgy, hogy ne a számszerűség döntsön a kérdésekben, hanem az arra hivatott és arra jogosult tekintély – tehát nem numerantur, hanem ponderantur – és pedig vélemények és ellenvélemények meghallgatása után, megfontoltan és alaposan.”[1]
