A pekingi Dob-torony 1420-ban épült formájában, a 20. század elején készült fényképen A középkori (14–17. századi)kínai Ming-dinasztia korának mindennapi élete azért különösen érdekes, mert ez volt az utolsóetnikailagkínai császári dinasztia, és ebben a korban a mindennapokban is karakteresen jelentek meg a nemzeti kultúra sajátos vonásai.
A kínai társadalom alapját ebben az időben is a túlnyomórészt önellátó faluközösségek adták, és a tőlük szedett adóból tartották el a hivatalnokokat, amandarinokat és magát akínai császárt. Eközben megjelent, sőt kiszélesedett avárosikereskedők éskézművesek rétege. A városokban sokszínű kultúra alakult ki.
AMing-dinasztia idején Kína a világ egyik legerősebb hatalma volt, de kisugárzása földrajzi helyzete, a kor közlekedési-technikai viszonyai és a dinasztiára jellemző elzárkózás miatt csak közvetlen környezetére terjedt ki. Ebben a régióban igen jelentős hatást gyakorolt példáulJapán,Korea ésVietnám kultúrájára, mindennapi életére.
Kínában ekkor már sok évszázad óta egymás mellett élt a
konfucianizmus, a
taoizmus és a
buddhizmus. A Ming-korban igyekeztek egymással összhangba hozni ezt a három fő vallási-filozófiai irányzatot, és ennek jegyében elindították a „három tanítás”
szinkretikus mozgalmát. Megpróbálták a buddhista karma fogalmát közelíteni az isteni jutalom taoista tanához és a konfuciánus etikai elvekhez. A közelítés fő tétele az volt, hogy minden jó cselekedet végső soron elnyeri méltó jutalmát. Ezt az irányzatot az előkelő rétegek tagjai buzgón felkarolták. Rendszeresen feljegyezték jó cselekedeteiket, és pontozták azokat. A központi helyen az ősök tisztelete állt. Városokban és vidéken rengeteg templom és kolostor működött, amelyekben taoista papok vagy buddhista szerzetesek tevékenykedtek. A köznép az ájtatosságot főleg otthon, a családi oltár előtt gyakorolta.
.jpg)
.jpg)
_Maputo.jpg)
