Ez a lap egy ellenőrzött változata
Ezt azenciklopédiát az olvasóiszerkesztik. |
Lehár Ferenc (Komárom,1870.április 30. –Bad Ischl,1948.október 24.)zeneszerző,operettkomponista,karmester. A századeleji operett egyik legkiválóbb képviselője, műveiben magas igényű kompozíciós követelményekkel lépett fel, megújítva az akkor már sablonossá merevedettbécsi operett stílusát. Halálának napja (és az ugyancsak operettjeiről híres magyar zeneszerző,Kálmán Imre1882.október 24-i születésnapja) 2002 óta amagyar operett napja. Előadói pályafutását színházi hegedűsként kezdte, emellett 1899-ig egy katonazenekarban is játszott. Első zeneszerzői próbálkozásai kudarcba fulladtak, ezért átvette apja katona-karmesteri posztját, amelyet csak 1902-ben adott fel, amikor bemutatták első operettjét, aBécsi asszonyokat, amely világsiker lett, és meghatározta további munkásságának fő irányvonalát. Az igazi elismerést azonbanA víg özvegy (1905), aLuxemburg grófja és aCigányszerelem (1910) hozta meg számára. Életének legnagyobb részét az osztrák fővárosban és rövid ideigBerlinben töltötte, itt mutatták be nagy sikerűoperettjeit. Lehár tehetségét talánPuccini jellemzése támasztja alá a legjobban, aki azt nyilatkozta, hogyha Lehár érdeklődése az operák világa felé terelődik, legnagyobb vetélytársa lett volna. Karrierje kezdetén megpróbált a lírai műfajban otthonra lelni, és a kezdeti sikertelenség után választotta az operettet, ami a 19. század végén és a 20. század elejénBécs zenei életének egyik meghatározója műfaja volt. Mivel az operettek iránti igény folyamatosan nőtt és egyre-másra nyíltak az új színházak (elsősorbanNémetországban), a műfaj átmenetileg hanyatlásnak indult. A bécsi komponisták és librettisták egyre több piacképes árut próbáltak minél gyorsabban „előállítani”, de nem mertek eltérni aStrauss dinasztia operettsablonjaitól. Lehár számára az igazi áttörésA víg özvegy lett, amelyben szakított az operettkomponálás hagyományaival. A nagy újítás azonban nem a zenei anyag volt, hanem a librettó: abiedermeier álszemérem és érzelgősség eltűnt, helyét frivol nagyvárosi kötetlenség, merészebb humor, a kapitalista álmorál, a házasság, a politika kritikája váltotta fel. Lehár általában nem túl szerencsésen választotta meg szövegkönyveit, még azok után sem, hogyA víg özveggyel hatalmas ismertségre tett szert. Kritikusai rendszerint pozitívan méltatták zenéjét, viszont minduntalan hangsúlyozták, hogy a szövegkönyv gyengesége sokat elvesz műveinek értékéből.A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek:Prinz Eugen (nehézcirkáló) •Liza, a rókatündér •Textilanyagok színtartósága •Modális logika •Led Zeppelin •Kerguelen-szigetek •Gorgosaurus | Sandra Kim 2011
| |||||||||||||||||||||
Halálesetek a közelmúltban:Max Lorenz –Viktor Susztyikov –Dave Ball –Katona István –Dráfi Mátyás –Hans Pauli Strøm –Ágh István Ma2025.október 25. van, Házi készítésűtészta
A budaiVárszínház 2009-ben |
| |||||||||||||||||||||
A Wikipédiát a nonprofitWikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű ésnyílt tartalmú társlapot üzemeltet:
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre aCreative CommonsNevezd meg! – Így add tovább! 4.0(CC-BY-SA-4.0) licenc vonatkozik.
| ||||||||||||||||||||||