Ez a lap egy ellenőrzött változata
Ezt azenciklopédiát az olvasóiszerkesztik. |
Shefqet Vërlaci bég, albánulShefqet Bej Vërlaci (Elbasan,1877.december 15. –Zürich,1946.július 21.)albán politikus, nagybirtokos,Albánia kétszeres miniszterelnöke (1924, 1939–1941). 1920-tól afeudális társadalmi rend és birtokszerkezet védelmezőit tömörítőkonzervatívnemzetgyűlési frakció vezéralakja, 1922-tőlAmet Zogu egyik legfőbb politikai szövetségese, egyúttal reménybeli apósa volt. Zogu bizalmasaként 1924. március 3-ától Albánia miniszterelnökeként irányította az ország politikai életét, deelső kormánya sem a gazdasági krízissel, sem a zogista politikával szemben egyre határozottabban megnyilvánuló elégedetlenséggel nem tudott megbirkózni. Májusban a kormány céljaival szembehelyezkedőkFan Noli vezetésével fegyveres felkelést robbantottak ki, amely a Vërlaci-kabinet feloszlásához, majd június 10-én ajúniusi forradalom győzelméhez vezetett. Zogu, Vërlaci és politikai szövetségeseik önkéntes száműzetésbe vonultak. Zogu hatalmának 1924. decemberi restaurációját követően Vërlaci is visszatért Albániába, és a köztársasági parlament felsőházának tagja lett. A politika élvonalából azonban fokozatosan kiszorult, miután pedig a királlyá koronázott Zogu 1928 végén felbontotta rangon alulinak vélt jegyességét Vërlaci leányával, becsületében megsértve az uralkodó egyik legádázabb politikai ellenfele lett. Ideje nagy részétOlaszországban töltötte, ahol politikai kapcsolatait építette ki az országfasiszta politikusaival. Neve felmerült az 1935-ösfieri felkelés, majd az 1939-esmirditai Zogu-ellenes lázadás szervezői és pénzelői között. Miután 1939. április 7-én a fasisztaOlasz Királyság lerohanta Albániát, április 12-én Vërlacit kérték fel a kormányalakításra. Április 21-én felálltmásodik kabinetje a két ország perszonáluniójához, az albán függetlenség elvesztéséhez vezető intézkedések végrehajtója, az olasz politikai és gazdasági hegemónia készséges kiszolgálója volt. Bár kormányának mozgásterét szűkre szabta aIII. Viktor Emánuel hatalmát képviselőFrancesco Jacomoni főkormányzó kézi vezérlése, Vërlaci támogatta a fasiszta Olaszország albániai politikai és katonai céljait. Az olasz megszállókkal és az akaratukat végrehajtó Vërlaci-kormánnyal szembeni ellenérzés nyomán 1940-től országszerte fokozódott a nacionalistaNemzeti Fronthoz köthető gerilla-hadviselés, 1941-től pedig akommunista partizánok is megjelentek az albániai ellenállás hadszínterén. Bár aWehrmacht támogatásával Olaszország aGörögország ellen vívott háborúban meg tudta őrizni Albánia területi integritását, sőt, 1941 nyaránjugoszláviai területek annektálásával megszületett Nagy-Albánia is, ezeket az eredményeket még nacionalista körökben sem tudták a fasiszta államrend széles körű támogatásává fordítani. Az egyre gyakoribb fegyveres rajtaütésekkel, ipari szabotázsakciókkal, utcai tiltakozásokkal szemben kormánya tehetetlennek bizonyult, a Vërlaci-kabinetet az ország urai 1941. december 3-án feloszlatták. A háttérbe húzódott Vërlaci ezt követően egyre kevésbé támogatta az olasz megszállást, majd lelkesen üdvözölte Albánia 1943. szeptemberi német megszállását. A kommunista hatalomátvétel elől 1944-ben külföldre szökött, 1946 júliusában egyzürichi műtőasztalon érte a halál.A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek:Bosin-háború •Asperger-szindróma •Barna törpe •A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról •Eubalaena •Cinque Terre •Albánia a bronzkorban | Jules Verne francia író portréja, amelyet Étienne Carjat készített 1884-ben. A kora technikai fejlődését figyelembe vevő kalandregényeiről ismert szerző a világ második legtöbbet fordított írója Tudtad-e, hogy…
| |||||||||||||||||||||
Halálesetek a közelmúltban:Kadlott Károly –George Foreman –Dzsamál Menád –Balázs Éva –Vitold Fokin –Vagyim Zsuk –Eddie Jordan Ma2025.március 24. van, Tbc-s beteg mellkasi röntgenképe
| ![]()
![]()
| |||||||||||||||||||||
A Wikipédiát a nonprofitWikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű ésnyílt tartalmú társlapot üzemeltet:
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre aCreative CommonsNevezd meg! – Így add tovább! 3.0(CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
|