AMerkúr aNaprendszer legbelső és legkisebbbolygója,[8] aNap körüli keringési ideje 88 nap. A Merkúr aFöldről nézve fényesnek látszik,magnitúdója −2,0 és 5,5 között változik, azonban nehéz észlelni, mert a Földről nézve aNaptól mérhető legnagyobb szögtávolsága csak 28,3°. Reggel vagy este szürkületkor lehet megfigyelni.
A Merkúrt meglátogató kétűreszköz közül az első aMariner–10 volt, mely 1974–75-ben a bolygó felszínének csupán 45%-át térképezte fel. A második aMESSENGER, amely további 30%-ot mutatott meg a bolygó felszínéből, amikor2008. január 14-én elrepült mellette. Ez az űreszköz2008. október 6-án és2009. szeptember 29-én még kétszer elhaladt a bolygó mellett,2011. március 19-én bolygó körüli pályára állt, mintegy 200 kilométerre a felszíntől – adatokat gyűjt, azokat a Földre továbbítja, miután a maximális magasságba került, 15 000 kilométerre a felszíntől. Ekkortól tovább tanulmányozza és feltérképezi az egész égitestet.
A Merkúr sok tekintetben hasonlít aHoldra: felszínét számoskráter borítja, nincs természetesholdja, és nincs állandólégköre. Azonban a Holddal ellentétben nagy,vasat tartalmazómagja van, aminek következtében rendelkezikmágneses mezővel, melynek erőssége a földinek körülbelül 1%-a.[9] Magjának relatív mérete miatt kivételesen nagy a bolygó sűrűsége. Felszíni hőmérséklete 90 és 700K (-183 és 427 °C) között változik,[10] Ahol a Nap éppen merőlegesen éri a felszínt, ott van a legmelegebb, és a sarkokhoz közeli kráterek mélyén mérik a leghidegebbet.
A Merkúr megfigyeléséről szóló feljegyzések legalább az időszámításunk előtti első ezredfordulóig nyúlnak vissza. A babiloniak aNabu nevet adták neki, hírvivő istenük neve után. Az i.e 4. század előtt a görög csillagászok két bolygónak gondolták aszerint, hogy napkeltekor vagy napnyugtakor volt látható.Előbbi azApollón, utóbbi aHermész nevet kapta.[11] Az i.e 4. században újra felismerték, hogy a két bolygó egy és ugyanaz, onnantól kezdve Hermésznek nevezték.[12]A bolygó magyar neve arómaiakig nyúlik vissza, akik a bolygótMercurius rómaiistenről nevezték el, aki a görög Hermész római megfelelője. A Merkúrasztronómiai jele a kör egy kereszt függőleges szárán, a kör tetején egy félkörrel (Unicode: ☿), ami Hermészcaduceusának stilizált változata.[13]
A Merkúr aNaprendszer négyFöld-típusú bolygójának egyike, és a Földhöz hasonlóan kőzetekből épül fel. A Naprendszer legkisebb bolygója,egyenlítőjénél mértsugara 2439,7 km,[2] mérete kisebb még a legnagyobb természetes holdakénál is (Ganymedes,Titan), bár tömege jóval nagyobb náluk. A Merkúr nagyjából 70%fémet és 30%szilikátot tartalmaz.[14] A Merkúr a maga 5,427 g/cm³-es sűrűségével a Naprendszer második legsűrűbb bolygója. Ez az érték már csak alig kisebb, mint a Föld 5,515 g/cm³-os értéke.[2] Ha a gravitációs erőből származó sűrűsödés hatását figyelmen kívül hagyjuk, akkor a Merkúrt alkotó elemek sűrűbbek, mivel ekkor a Merkúr esetében 5,3 g/cm³, míg a Földnél 4,4 g/cm³ értéket kapunk.[15]
1. Kéreg – 100–300 km vastag 2. Köpeny – 600 km vastag 3. Mag – 1800 km-es sugarú
A Merkúr sűrűsége alapján információkhoz juthatunk belső összetételéről. A Föld nagy sűrűsége észrevehető mértékben származik a gravitációs sűrűsödésből, ami leginkább a mag környékén figyelhető meg, a Merkúr viszont sokkal kisebb, így belsejében nem uralkodik olyan nagy nyomás. Ebből következően a bolygó magja viszonylag nagy és vasban gazdag kell, hogy legyen.[16] Geológusok becslései szerint a bolygó tömegének nagyjából 42%-át a magja képviseli, míg ugyanez az arány a Föld esetében 17%. A legfrissebb felmérések arra utalnak, hogy a legbelső bolygónak olvadt magja van.[17][18]
A magot egy 600 km vastag szilikátköpeny veszi körül.[19] Csillagászok azt feltételezték, hogy a Merkúr történelmének korai időszakában egy több száz kilométeres testtel történt érintkezés során elvesztette köpenyének nagy részét, s ennek köszönhető, hogy viszonylag méretes magjához képest vékony a köpenye.[20]
AMariner–10 küldetése alatt szerzett adatokból, valamint a földi megfigyelésekből arra lehet következtetni, hogy a Merkúr kérge 100–300 km vastag lehet.[21] A Merkúr felszínének egyik megkülönböztető tulajdonsága az olykor több száz kilométer hosszúságú hátságok jelenléte. Úgy gondolják, ezek akkor jöhettek létre, mikor kihűlt a Merkúr magja és kérge még nem hűlt ki, de már megszilárdult.[22][23]
A Merkúr magjának nagyobb a vastartalma, mint bármely más nagyobb bolygóé a Naprendszerben. Ennek magyarázatára már számos elmélet született. A legelfogadottabb elmélet szerint a fém–szilikát arány a kezdetekben megegyezett máskondritos meteoritok összetételében megtalálhatóakkal – bár eltért a Naprendszerben megszokott kőzetes alapú meteoritokétól – és akkori tömege a mostaniénak 2,25-szorosa lehetett.[20] Azonban a Naprendszer történetének elején egy, saját súlyának 1/6-át nyomó objektummal ütközhetett.[20] Az ütközés miatt elveszíthette eredeti kérgének és köpenyének nagy részét, s ezek után a megmaradt darabban viszonylag nagy volt a mag aránya.[20] Hasonló folyamat során jöhetett létre a FöldHoldja is.[20]
Egy másik forgatókönyv szerint a Merkúr aprotoplanetáris korongból még azelőtt kialakulhatott, hogy a Nap energiatermelése stabilizálódott volna. Akkoriban a bolygó tömege a mainak kétszerese lehetett, de ahogy a Nap összehúzódott, a Merkúr közelében a hőmérséklet elérhette a 2500 – 3500 K-t, (a Celsius-fokban mért számok ezeknél 273-mal kisebbek), de elképzelhető akár a 10 000 K is.[24] A Merkúr felszínén található kőzetek nagy része ilyen hőmérsékleten elpárologhatott, s ennek következtében olyan légkör jöhetett létre, amit anapszél el tudott magával ragadni.[24]
Egy harmadik elmélet szerint a könnyebb összetevők hiányát az okozta, hogy aprotoplanetáris korong elegendő vonzást fejtett ki a könnyebb részecskékre, ezzel megakadályozva azt, hogy a Merkúr ezeket magához vonzza.[25] Minden elmélet más felszínt feltételez, és a két következő küldetés, aMESSENGER és aBepiColombo feladatai között is ott volt ezen elméletek ellenőrzése.[26][27]
Az első, a MESSENGER által a Földre továbbított nagy felbontású fénykép a Merkúr felszínérőlA MESSENGER második elrepülésekor készített fénykép, mely a Kuiper krátert ábrázolja, ami lent középen látható
A Merkúr felszíne megjelenésében nagyban hasonlít a Holdéra; kiterjedttengerszerű síkságok és sok kráter jelzi, hogy felszíne már több milliárd éve változatlan. Mivel a Merkúr felszínéről ismertté vált dolgok a Mariner repülésének és a nagy felbontású űrtávcsövek megfigyeléseinek köszönhetők, ezt a bolygót ismerjük legkevésbé a Föld-típusú bolygók közül.[18] A mostaniMESSENGER-utazás eredményeinek feldolgozását követően bővülni fog ez a tudásállomány. Például a kutatók egy szokatlan krátert fedeztek fel, amelyben sugárirányban árkok húzódnak, és amit „pók”-nak neveztek el.[28]
Azalbedo jelenségek olyan területekre utalnak, melyeknek nagyobb a visszaverő-képessége. A Merkúron találhatóakgyűrt hegységek, a Holdon találhatókhoz hasonlófelföldek, síkságok,sziklás vidékek, szakadékok ésvölgyek is.[29][30]
A Merkúrt 4,6 milliárd évvel ezelőtti kialakulásakor és rövid ideig azt követően is soküstökös- ésaszteroidabecsapódás érte. Egy második hullám is elérhette, 3,8 milliárd évvel ezelőtt, amit „késői heves bombázás”-nak neveznek.[31] Ezalatt a heves kráterkialakulásokkal jellemezhető időszak alatt teljes felszínén külső behatások érték,[30] amit a légkör hiánya megkönnyített, mert ez sem lassította a becsapódásokat.[32] Ebben az időben a bolygón hevesvulkanikus aktivitás volt tapasztalható, amelynek következtében a Holdon megtalálhatóholdtengerekhez hasonló mélyedések jöttek létre. Ezek közé tartozik aCaloris-medence is.[33][34]
Mióta 2008 októberében a MESSENGER elrepült a Merkúr mellett, a kutatóknak nagyobb rálátásuk van a Merkúr kaotikus természeti képére. A bolygó felszíne sokkal változatosabb, mint akár aMarsé, akár a Holdé, melyeknek hasonló tulajdonságokkal jellemezhető a felszíne (tengerek, felföldek stb.).[35]
A MerkúrCaloris-medencéje a Naprendszer legnagyobb becsapódási képződménye
A Merkúron megtalálhatóbecsapódási kráterek átmérője nagy szórást mutat. Vannak kis, labda méretű üregek is, de több száz kilométer átmérőjű medencék is. Időben sem mutatnak egységes képet. Vannak friss becsapódásoktól létrejöttek, de vannak erodálódott, régi kráterek is. A Merkúr kráterei abban különböznek a Holdon található társaiktól, hogy a becsapódások során kivetett anyag a Merkúr nagyobb felszíni gravitációja miatt a kráterhez közelebb hullt vissza.[36]
A legnagyobb ismert kráterek az 1550 km átmérőjűCaloris-medence,[37] és aSzkinakasz-medence (külső körének átmérője 2300 km).[38] A Caloris-medencét létrehozó becsapódás olyan erőteljes volt, hogy egyrésztláva tört a felszínre, másrészt létrejött egy, 2 km magas, a krátert övező perem. A Merkúrnak a Caloris-medencével átellenes oldalán egy nagy, szokatlanul hegyes vidék fekszik, ami „Furcsa terep” néven vált ismertté. A keletkezésével kapcsolatos egyik elmélet szerint a Calorisnál történt becsapódás olyan lökéshullámokat hozott létre, amelyek a bolygót megkerülve a becsapódással ellentétes ponton találkoztak, és az így létrejött nyomás széttördelte a felszínt.[39] Egy másik elmélet szerint az átellenes ponton a becsapódás által kidobott anyag miatt alakult ki ez a felszín.[40]
A Merkúr eddig feltérképezett területén eddig összesen 15 becsapódási medencét találtak. A többi híres medence közé tartozik a 400 km széles, több gyűrűből állóTolsztoj-medence, melynek törmelékei gyűrűjétől 500 km-re is eljutottak, és területét sima, sík anyagok borítják. ABeethoven-medence karimája is nagyjából ugyanekkora, 625 km átmérőjű.[36] A Hold felszínéhez hasonlóan a Merkúrén is észrevehetőek azűrbéli időjárás nyomai. Ezek közé tartozik anapszél és a mikrometeoroidok becsapódásainak nyomai.[41]
A Merkúron két, földrajzilag elkülöníthető síkság van.[36][42] A kráterek közötti enyhén hegyes síkságok a Merkúr legrégebben kialakult felszíni formái,[36] amelyek idősebbek a kráterekkel sűrűn borított területeknél is. A kráterek közötti síkságok több korábbi krátert elfednek, és emiatt itt csak csekély számú, 30 km átmérőjűnél kisebb kráter található.[42] Ezekről nem lehet tudni, hogy vulkanikus vagy becsapódási eredetűek-e.[42] A kráterek közötti síkságok nagyjából az egész bolygón egyenletesen megtalálhatók.
Az úgynevezett “Furcsa terep” aCaloris-medencével átellenesen, annak kialakulása nyomán jött létre
A sík területek mindenfelé megtalálhatóak, eltérő méretűek, és nagyban emlékeztetnek a holdtengerekre. Mindezek közül a legismertebb a Caloris-medence. Az egyetlen észrevehető különbség az itteni és a holdtengerek síkságai között az, hogy az itteni sík területeknek ugyanaz az albedója, mint a régebbi, kráterek közötti síkságoké. Annak ellenére, hogy hiányoznak a vulkanikusság egyértelmű jellemzői, a síkságok alakja vulkáni eredetre utal.[36] Minden merkúri sima síkság sokkal később alakult ki, mint a Caloris-medence.[36] A Caloris-medence alja egy geológiailag teljesen elkülöníthető síkság, amit hegygerincek és törések szabdalnak nagyjából sokszögű területekre. Nem világos, hogy a becsapódások által létrejött vulkáni lávából, vagy egy nagy területre kiterjedő olvadás eredményeképp jöttek létre.[36]
A bolygó felszínének egyik jellegzetessége a sok nyomástól keletkezett gyűrődés, amely keresztezi a síkságot. Úgy gondolják, hogy amikor a bolygó belseje kihűlt, akkor összehúzódott, és a felszíne elkezdett eldeformálódni. A gyűrődések más képződmények tetején is megfigyelhetők: ezek közé tartoznak a kráterek és a síkságok is, és ez arra utal, hogy a deformálódás sokkal később történt.[43] A Merkúr felszínét erősárapályerők is alakítják, amik a Nap közelsége miatt 17-szer erősebbek, mint a Hold hasonló hatása a Földre.[44]
A Merkúr felszíne igen hasonló a Holdéhoz. Ezért a holdi sztratigráfia alapján a kőzettestek tulajdonságait, a felszíni rétegek átfedési viszonyait aMariner–10 fényképfelvételeiről határozták meg. E merkúri rétegtani térképezés összefoglalása az a rétegtani oszlop, amit – a holdihoz hasonlóan – egy lépcsőzetesazték piramis formájában mutatunk be. Ebben fölsoroljuk a merkúri rétegtan fő emeleteit, melyek egyúttal a kőzetképződés nagy korszakait is jelentik.
A Merkúron a sugársávos kráterek a legfiatalabbak (Kuiperi emelet), ezeket követik lejjebb a még mindig fiatalosan tagolt morfológiájú, de már sugársáv nélküli kráterek (Manszuri emelet). Mindkét fiatalabb emelet rétegei többnyire csak kráternyi foltokban vannak jelen a Merkúr felszínén. A foltnyi rétegtani egységek alatt nagy kiterjedésű kőzettesteket alkotó három emelet következik. Az egyik a Caloris-i síkságoké, amelyek aCaloris-medencéhez kapcsolódnak, főleg azt ölelik körül. Lejjebb következik magának a Caloris-medence kidobott takarójával definiált réteg, a Caloris-i emelet. Ez alatt egy másik, még idősebb egység, aTolsztoj-medencéről elnevezett Tolsztoji emelet következik. Végül legalul fekszik a krátermezőkkel borított terravidékek pre-Tolsztoji emelete.
A merkúri sztratigráfia emeletei
A merkúri sztratigráfia idealizált rétegtani piramisa: Felülről rendre a következő rétegtani egységek sorakoznak:
A. Kuiperi (fiatal, sugársávokkal is rendelkező kráterek tartoznak ide),
B. Manszuri (fiatal, de sugársáv nélküli kráterek tartoznak ide),
C. Caloris-i síkságok (a Caloris-medence kialakulását követően történt lávaelöntések, kidobott takarók tartoznak ide),
D. Caloris-i (a Caloris-medence kialakulásától kezdve képződött rétegek tartoznak ide),
E. Tolsztoji (minden Caloris-medence előtti, de a Tolsztoj medence keletkezése utáni kőzettest ebbe a rétegtani emeletbe tartozik).
F. pre-Tolsztoji (minden Tolsztoj medence előtti kőzettest ebbe a rétegtani emeletbe tartozik).
A Merkúron az átlagos középhőmérséklet 169,35 °C[2] de ez -173 °C és 426 °C között változhat,[45] a napsugárzás éppen aktuális állapotának megfelelően. A bolygó sötét oldalán az átlagos hőmérséklet -162 °C.[46] Anapfény intenzitása a Merkúr felszínén általában anapállandó 4,59 és 10,61-szorosa között változik. (1370Wm‒2).[47]
A Merkúr északi sarkáról készített radarfelvétel
A felszínén általában tapasztalható igen magas hőmérséklet ellenére a megfigyelések nagyon komolyan arra utalnak, hogyjég található a Merkúr felszínén. A sarkok környékén lévő kráterek mélyét soha nem éri közvetlen napfény, itt a hőmérséklet jelentősen a bolygón mért átlaghőmérséklet alatt van. A vízjég élesen kivehető aradarokkal a 70 méteresGoldstone teleszkóp, valamint az 1990-es évek elején aVLA is azt jelezte, hogy a sarkok környékén igen erősen visszaverődtek a radarok jelei.[48] Bár nem csak vízjég eredményezhet ilyen visszaverődéseket, a csillagászok mégis úgy gondolják, hogy itt ez a legvalószínűbb.[49]
A remények szerint a jeges terület csak pár méter mélyen van, s az itteni réteg nagyjából 1014–1015 kg jeget rejt.[50] Összehasonlításképpen a Földön azAntarktika belsejében nagyjából 4·1018 kg, aMars déli sapkájában pedig nagyjából 1016 kg víz van.[50] A merkúri jég nagyobb részt a becsapódó üstökösökből származik,[50] kisebb része (nagyjából 10%) anapszél hatására alakul ki. Ez utóbbi mechanizmusa az, hogy a Napból származó protonok becsapódnak a felszínbe, ott kémiai reakcióba lépnek a talajban lévő hidroxil-csoportokkal (-OH), amiből víz keletkezik. A víz egy része azonnal elpárolog, más része árnyékos kráterekbe hullik, ott felhalmozódik, és az alacsony hőmérséklet miatt meg tud maradni.[51]
A Föld-típusú bolygók összehasonlítása méretük alapján. (balról jobbra) Merkúr,Vénusz,Föld ésMars
A Merkúr gravitációs tere túl kicsi ahhoz, hogy huzamosabb ideig meg tudjon tartani maga körül gázokat, bár létezik körülötte egy talajközeliexoszféra.[52] Ennek összetevői között megtalálható ahidrogén, ahélium, azoxigén, anátrium, akalcium és akálium. Az exoszféra nem stabil. Az atomok eltűnnek, majd számos forrásból ismét létrejönnek. A hidrogén és a hélium talán anapszéllel jön, szétterjed a Merkúr mágneses terében, majd visszaszökik az űrbe. A Merkúr kérgében lévő anyagokradioaktív bomlásával is juthat a levegőbe hélium. Így jut ide nátrium és kálium is. Vízgőz is van a Merkúron, mely több útvonalon keresztül érhette el a bolygót. Ezek közé tartozik a bolygó felszínét elérő üstökösök, a kicsapódások oda is eljuttathatták a vizet, ahol előtte anapszél részeként vagy a Merkúr szikláinak összetevőjeként még nem jelent meg. (Mindkettő tartalmaz hidrogént és oxigént is.) Még ott lehet vizet találni ezen a bolygón, ahol a felszín formájának köszönhetően kis méretű jégtárolók alakultak ki – leginkább a kráterek sötét oldalán – ahol a Naprendszer létrejötte óta eltelt idő alatt kerülhetett oda víz. AMESSENGER nagy arányban talált kalciumot, héliumot,hidroxidot,magnéziumot, oxigént, káliumot,szilíciumot, nátriumot és vizet. A vízhez kapcsolódó ionok – mint amilyen az O+, az OH‒ és a H2O+ jelenlétére utaló nyomok nagy meglepetést okoztak.[53][54] Mivel nagy mennyiségben találtak ezekből az ionokból a Merkúrt körülvevő űrbéli tájban is, a kutatók arra gondolnak, hogy a napszél szakította ki ezeket a bolygó exoszférájából.[55]
A káliumot és a nátriumot az 1980-as években fedezték fel az atmoszférában. Úgy gondolják, ezek a mikrometeoritok becsapódásainak következtében töredezhettek le a Merkúr köveiről. Mivel ezek az anyagok visszaverik a napsugarakat, a földi megfigyelőállomásokból könnyen észre lehet venni jelenlétüket az atmoszférában. A tanulmányok arra utalnak, hogy a nátrium által visszavert jelek egy része kapcsolatba hozható a bolygó mágneses pólusaival. Ez a magnetoszféra és a felszín közötti kölcsönhatásra utal.[56]
A MESSENGER űrszonda neutron-spektrométerének mérései alapján a kutatók megállapították, hogy a felszín sötét színét a becsapódások miatt felszínre kerülőgrafit okozza.[57]
A grafikon a Merkúr mágneses terének relatív erősségét jelzi
Kis mérete és viszonylag hosszú, 59 napos forgási ideje ellenére a Merkúrnak jelentős, és lényegében az egész bolygóra kiterjedőmágneses tere van. A Mariner–10 által végzett mérések alapján ennek ereje a földinek 1,1%-a. A merkúri egyenlítőnél mért mágneses térerősség 300 nT.[58][59] A Földhöz hasonlóan a Merkúr mágneses tere isdipoláris.[56] Azonban a Földdel ellentétben ezek a mágneses pólusok a forgástengellyel közel egy vonalba esnek.[60] Mind a Mariner–10, mind pedig a MESSENGER által az űrből végzett mérések azt támasztják alá, hogy mágneses tér alakja és erőssége állandó.[60]
Valószínű, hogy a Földhöz hasonlóan itt is a dinamóhatásnak megfelelő módon jön létre a mágneses tér.[61][62] A dinamóhatást a bolygó olvadt magjában vándorló vastartalom okozhatja. Eléggé jelentős árapály jelenséget okoz a bolygó pályájának excentricitása, és ez az oka annak is, hogy a mag folyékony marad. Ez szükséges a dinamóhatáshoz.[63]
Bár a Merkúr mágneses tere annyira kicsi, hogy beleférne a Földbe,[56] mégis elég erős ahhoz, hogymagnetoszférát hozzon létre, és az anapszelet eltérítse a bolygó környezetében, valamint hogy befogja a napszélplazmát.[60] A Mariner–10 űrszonda által végzett megfigyelések a bolygó sötét oldalán a magnetoszférában kis energiatartalmú plazmát talált, ami a bolygó magnetoszférájának dinamikájára utal.[56]
A Merkúr pályája a leginkábbexcentrikus a Naprendszer bolygói közül. Excentricitása 0,21, a Naptól mért távolsága 46 és 70 millió kilométer között változik. Egy keringési idő hossza 88 nap. A bal oldali diagram bemutatja az excentricitás hatásait: a Merkúr pályáját összehasonlítja egy körpályával úgy, hogy a pályákfél nagytengelye megegyezik. A bolygó nagyobb sebességét a perihélium közelében jól szemlélteti az ötnapos időszak alatt megtett nagyobb távolság.[14]
A Merkúr pályája a Földével – és így azekliptika síkjával – 7°-os szöget zár be, mint ahogy az a jobb oldali diagramon látható. Ennek eredményeképpen a Merkúr a Földről nézve csak akkorvonul át a Nap korongja előtt, ha a pályáján épp akkor metszi az ekliptika síkját, amikor a Föld és a Nap között található. Erre átlagosan hét évente kerül sor.[64]
A Merkúr pályája az aszcendens pontból (lent) és 10°-kal fölötte (fent)
A Merkúrnak lényegében nincs tengelyhajlása,[65][66] a meglévőnek a mértéke 0,027°.[7] Ez lényegesen kisebb a Jupiterénél, amelynek a Naprendszer bolygói között a második legkisebb, 3,1°. Ez azt jelenti, hogy a Merkúr egyenlítőjén álló megfigyelő ottani idő szerint délben a Napot azenittől északra vagy délre 2 szögperc távolságon belül mindig megtalálja. Ugyanakkor viszont a Nap a Merkúr sarkain sosem emelkedik 2,1 szögpercnél magasabbra.[7]
A Merkúr felszínén a megfigyelő egy bizonyos alkalommal a következő helyzetbe kerülhet: látja, ahogy a Nap félig felkel, majdugyanott lenyugszik és felkel ismét, mindezt ugyanazon merkúri napon belül. Ennek az a magyarázata, hogy nagyjából négy nappal aperihélium elérése előtt a Merkúr forgási szögsebessége pontosan megegyezik a keringési szögsebességével, így a Nap látszólagos mozgása abbamarad, majd a perihélium felé tovább közeledve úgy látszik, mintha a Nap visszafelé menne. Négy nappal a perihélium elhagyását követően visszaáll a Nap megszokott mozgásiránya.[14]
A 19. század folyamánLe Verrierfranciamatematikus észrevette, hogy a Merkúr pályájának lassúprecesszióját nem lehet anewtoni mechanika eszköztárával és a többi ismert bolygó zavaró hatásával megmagyarázni. Felvetette egy Naphoz még közelebb elhelyezkedő égitest létezését, amely felelős lehet ezért a zavarért. (Mások ezt a Nap lapultságával próbálták magyarázni.) Amikor azUránusz pályájának zavarai alapján megtalálták aNeptunuszt, a kutatók egyre jobban hittek ennek a feltételezett bolygónak a létezésében. Olyannyira, hogy még nevet is adtak neki: Vulkánnak hívták. Azonban ilyen bolygót soha nem találtak.[67]
A 20. század elejénAlbert Einsteináltalános relativitáselmélete megmagyarázta a zavar okát. A hatás nagyon kicsi. A Merkúr perihéliumánál a többlet évente 42,98szögmásodperc száz év alatt, így kicsit több mint 12 000 000 merkúri év kell, hogy kitegyen egy teljes kört. Hasonló, de sokkal kisebb mértékű hatás más bolygóknál is megfigyelhető: ennek az értéke a Vénusznál száz évente 8,62 szögmásodperc, a Földnél 3,84, a Marsnál 1,35, az1566 Ikarusznál pedig 10,05 szögmásodperc.[68][69]
Egy keringési idő alatt a Merkúr 1,5-szer fordul meg, így két teljes keringési idő elteltével lesz ugyanaz a félteke látható
Több éven át úgy gondolták, hogy a Merkúrnak mindig csak az egyik oldalát éri napfény, mivel a forgási és keringési ideje megegyezik. Ebben az esetben ugyanaz lenne a helyzet, mint a Föld és a Hold esetében. Azonban 1965-ben radarokkal végzett megfigyelések bebizonyították, hogy a keringési és a forgási periódus között 3:2 arány áll fenn, ami azt jelenti, hogy a Merkúr háromszor fordul meg saját tengelye körül, míg kétszer megkerüli a Napot. A Merkúr excentricitása tartja fenn ezt a stabil állapotot[70]
A csillagászok eredeti elképzelésére az a magyarázat, hogy mikor a Merkúr olyan pontban volt, hogy a legjobban meg lehetett figyelni, ennek a 3:2 aránynak mindig ugyanabban a fázisában volt, s mindig ugyanazt a felét mutatta a Föld felé. Ennek az a mélyebb magyarázata, hogy a Merkúr keringési ideje majdnem pontosan fele a Földdel történő együttállások időközének. Mivel a Merkúr forgási és keringésiszögsebessége között fennáll ez a 3:2 arány, egyszoláris nap – a Nap két delelése között eltelt idő – a Merkúron nagyjából 176 földi napig,[14] asziderikus idő[mj 1] – egy tengely körüli fordulat ideje – pedig nagyjából 58,7 földi napig tart.[14]
Az évmilliókra vonatkozó pályaszámítások azt mutatják, hogy a Merkúr pályájánakexcentricitásakaotikusan változik a 0 (kör alakú pálya) és 0,47 értékek között.[14] Ez magyarázhatja a Merkúrnál a 3:2-es rezonanciát (ellentétben a sokkal gyakoribb 1:1-gyel), mivel ennek az állapotnak a kialakulása sokkal valószínűbb a nagy excentricitás időszakában.[71]
A Merkúr legnagyobb látszólagos fényessége aSzíriuszénál is nagyobb lehet, hiszen fényessége -2,0 és 5,5magnitúdó között mozog.[72] A Naphoz viszonyított közelsége viszont megnehezíti megfigyelését, mert az idő túlnyomó részében elveszik a csillag ragyogásában. A Merkúrt csak rövid ideig, korán reggel pirkadatkor vagy késő este szürkületkor lehet vizsgálni. AHubble űrtávcső nem tud a Merkúrral kapcsolatos megfigyeléseket végezni, mert olyan biztonsági rendszer üzemel benne, amely megakadályozza, hogy a Naphoz túl közel vizsgálódjon, nehogy megsérüljön valamelyik alkatrésze.[73]
A Holdhoz hasonlóan a Merkúrnak is vannak a Földről megfigyelhető fázisai. Ez is az „új”-jal kezdődik, majd elkezd a Merkúr is hízni, míg el nem éri a „teli” állapotot, majd ismét fogy, míg el nem tűnik. Mivel a Nappal együtt kel és nyugszik, ezért ezek a változások nagyrészt láthatatlanok. Az első és a harmadik negyed idején van a legnagyobb kitérése keletre, illetve nyugatra. Ilyenkor a Merkúrnak a Naptól való szögtávolsága 17,9° (perihélium idején) és 27,8° (aphélium idején) közötti bármely érték lehet.[74][75] A legnagyobb nyugati kitérés idején a Merkúr a Nap előtt kel, a legnagyobb keleti kitéréskor a Nap után nyugszik.[76]
A Merkúr legnagyobb földközelségét átlagosan 116 naponként éri el,[2] de a bolygó pályájának excentricitása miatt ez az időtartam 111 és 121 nap között változik. A Merkúr legjobban 77 millió kilométerre tudja megközelíteni a Földet,[2] de mostanság nem jön 82 millió kilométernél közelebb.[75] 8-15 napig úgy lehet érzékelni a Földről, mintha a Merkúr pályájánretrográd irányba mozogna. Ennek megfigyelésére a találkozás előtt és után is alkalom nyílik. Ez a nagy változatosság szintén a bolygó pályája excentricitásának köszönhető.[14]
A Merkúrt sokkal gyakrabban lehet könnyedén megfigyelni a Föld déli féltekéjén, mint az északin. Erre leginkább legnagyobb nyugati kitérésekor – a déli féltekén ősz elején – és legnagyobb keleti kitérésekor – a déli féltekén tél végén – van lehetőség.[76] Mindkét esetben a Merkúr és azekliptika által bezárt szög maximális, melynek következtében pár órával napfelkelte előtt kel a bolygó az előbbi esetben, illetve több órával napnyugta után is észlelhető még az utóbbiban. Leginkább az olyan mérsékelt égövi déli országokban figyelhetőek meg ezek a jelenségek, amelyekArgentínával ésÚj-Zélanddal egy szélességi körön vannak.[76] Ezzel ellentétben az északi mérsékelt égövön szinte soha sincs a horizont fölött a még vagy már többé-kevésbé teljesen sötét égbolton. Több bolygóhoz és fényes csillaghoz hasonlóan teljesnapfogyatkozások alkalmával a Merkúr is látható.[77]
A Merkúr a Földről nézve akkor a legfényesebb, amikor „dagadt” állapotban van akármelyik negyed és a teli állapot között. Bár a bolygó messzebb van akkor a Földtől, amikor „dagadt”, mint amikor „kifli” alakú, ezt túlkompenzálja a nagyobb fényes terület az előbbi esetben.[72] A Vénuszra ennek az ellenkezője igaz: ez akkor tűnik világosabbnak, amikor vékony kifli, mert ekkor sokkal közelebb van a Földhöz, mint amikor dagadt, és a vékony közeli kifli területe a nagyobb.[78]
Az első ismert megfigyeléseket aNUR.AOIN táblákon jegyezték fel. Ezeket a megfigyeléseket valószínűleg egyasszír csillagász készíthette az időszámításunk előtti 14. század környékén.[79] A MUL.APIN táblán a Merkúr megnevezésére használékírásos szó átírva UDU.IDIM.GU4.UD („Az ugró bolygó”).[80] A babilóniaiak már az i.e. 1. évezredben készítettek feljegyzéseket erről a bolygóról. ŐkNabúról,mitológiájukban az istenek hírnökéről nevezték el.[81]
Aókori görögökHésziodosz idejében a bolygót agyűjtögető jelentésű Στίλβων(Sztilbon) valamint Ἑρμάων(Hermaon) néven ismerték.[82] Később a görögök a napfelkeltekor látható égitestetApollónnak, a szürkületkor előbukkanót pedigHermésznek nevezték. Azonban az i.e. 4. században a görög csillagászok rájöttek, hogy ugyanazt az égitestet illetik két külön névvel. A rómaiak a bolygót a saját fürgelábú hírnök istenükről, Merkúrról (latinul Mercuriusról) nevezték el. Azért kapta ezt a nevet, mert gyorsabban áthaladt az égen, mint akármelyik másik bolygó. A név a görög Hermész római megfelelője.[11][83]
Az ókori Kínában a Merkúrt Csenshin, Óracsillag néven ismerték. Az északi iránnyal azonosították, és aVuhszing rendszerben a víz szaka volt.[84] Ahindu mitológiában a MerkúrtBuddhának nevezték, és úgy gondolták, ez az isten uralja aszerdát.[85] A germán mitológiaOdin (vagy Wotan) istenét szintén a Merkúrral azonosították, és a szerda neve egyes nyelvekben (angol,német) a Wotan napja kifejezésből származik.[86] Amaják a Merkúrt bagolyként ábrázolták (vagy négy bagolyként: kettő jelképezte a pirkadatkor láthatót, kettő pedig a szürkületkor előbukkanót), s úgy gondolták, a túlvilágra ez a bolygó viszi a híreket.[87]
A Merkúr átvonulása. A Merkúr az alsó középpontban látható kis pont, amint átvonul a Nap előtt. A kép bal oldalán látható sötét folt egy napfolt
A Merkúr első távcsöves megfigyelésétGalilei végezte el a XVII. század elején. Bár ő vizsgálta a Vénusz fázisait, távcsöve nem volt elég erős ahhoz, hogy ezeket a jelenséget a Merkúron is megfigyelje. 1631-benPierre Gassendi figyelte meg először egy bolygó átvonulását a Nap előtt, s ez a Merkúrnak aKepler által előre jelzett átvonulása volt. 1639-benGiovanni Zupi távcső használatával felfedezte, hogy a Merkúr pályatulajdonságai hasonlóságot mutatnak a Vénuszéhoz és a Marséhoz. A vizsgálat végkövetkeztetése az volt, hogy a Merkúr a Nap körül kering.[14]
Nagyon ritka csillagászati esemény az, ha egy bolygó úgy halad el egy másik előtt, hogy azt a Földről meg lehet figyelni. A Merkúr és a Vénusz néhány száz évenként így takarják el egymást, és az1737.május 28-ai ezek közül az egyetlen, amit csillagászok meg is figyeltek. EztJohn Bevis látta aGreenwichi Királyi Obszervatóriumból.[88] Legközelebb a Vénusz a Merkúrt2133.december 3-án fogja eltakarni.[89]
A Merkúr észlelésének nehézsége okozza azt, hogy sokkal kevesebb megfigyelést végeztek vele, mint a többi bolygóval kapcsolatban. 1800-banJohann Schröter tanulmányozta a bolygó felszíni adottságait, s azt állította, hogy 20 km magas hegyeket is talált.Friedrich Bessel Schröter rajzainak felhasználásával úgy számolta, hogy a bolygó forgási ideje 24 óra, tengelyének dőlésszöge pedig 70°.[90] Az 1880-as évekbenGiovanni Schiaparelli sokkal pontosabban feltérképezte a bolygót, és arra jutott, hogy a Merkúr tengelyforgási ideje 88 nap lehet, ami az árapályerők blokkoló hatása miatt megegyezhet a keringési idővel.[91] Ez a jelenség a szinkronforgás, s megfigyelhető a Föld és a Hold viszonylatában. A Merkúr feltérképezésére irányuló erőfeszítések sorátEugenios Antoniadi folytatta, aki 1934-ben jelentette meg megfigyeléseit és térképét is tartalmazó könyvét.[56] Sok jelenség, így például a Merkúr felszínén megfigyelhető albedó jelenségek Antoniaditól kaptak nevet.[92]
1962 júniusban a Szovjet Tudományos Akadémia Rádióműszaki és Elektronikai Intézetében aVlagyimir Kotyelnyikov vezetésével dolgozószovjet kutatók bocsátottak ki olyan radarjelet, mely elérte a Merkúrt, annak felszínéről visszaverődött, és ezt a kutatók be is tudták fogni. Ezzel kezdődött el a bolygó radaros vizsgálata.[93][94][95] Három évvel később az amerikaiGordon Pettengillnek és R. Dyce-nek a 300 méteresPuerto-Ricó-iArecibo Obszervatóriumrádiótávcső használatával sikerült kimutatnia, hogy a bolygó forgási ideje körülbelül 59 nap.[96][97] Elterjedtté vált az az elmélet, mely szerint a Merkúr forgási és keringési ideje megegyezik, így a rádióteleszkópos vizsgálatok eredményeinek bejelentése nagy meglepetésként érte a csillagászokat. Ha a forgási és keringési idő megegyezne, a bolygó sötét oldala túlságosan hideg lenne, de a rádiótávcsöves mérések eredményei azt mutatták, hogy ez a rész a vártnál sokkal melegebb. Ennek eredményeképp a csillagászok elfelejthették addigi elméletüket, és olyan alternatív eljárást kellett kidolgozniuk, mellyel meg tudták magyarázni a megfigyelt melegedést.[98]
Giuseppe Colombo olasz csillagász megjegyezte, hogy a forgási idő nagyjából 2/3-a a keringési időnek, és a kapcsolatra egy új formulát határozott meg, mely szerint ez az arány nem az eddig bevett 1:1, hanem a valóságot sokkal jobban leírja a 3:2-es arány.[99] A Mariner–10-től érkező adatok alátámasztották ezt az álláspontot.[100] A 3:2-es arány a Merkúr excentrikus pályájának a következménye, mivel a Nap perihélium idején nagyobb árapályt kelt, s ez a bolygó nagyobb sebességével együtt gyorsítja a forgását. Ebből az is következik, hogy sem Schiaparelli, sem pedig Antoniadi nem "téved". Épp ellenkezőleg. A csillagászok minden pillanatban ugyanazokat a jellemzőket látták és jegyezték minden második keringés után, míg a közbeeső észleléseket hamisnak minősítették.
A földi megfigyelések nemigen tudtak többet feltárni a legbelső bolygóról, a legtöbb alapvető tulajdonságát akkor ismertük meg, amikor űrszondák látogatták meg a Merkúrt. Mindenesetre a technológia legújabb eredményei javították a földi megfigyelések minőségét. 2000-ben aWilson-hegyi Obszervatórium 1,5 méteresHale-teleszkópjával nagy szögfelbontású,szerencsés képalkotás módszerű („lucky imaging”) megfigyeléseket végeztek. Ekkor kapták az első képeket olyan területek felszíni alakzatairól, amelyeket a Mariner-program nem vizsgált. Későbbi képek bizonyítékot szolgáltattak egy olyan dupla gyűrűs becsapódási medencéről, amelyik nagyobb a Caloris-medencénél is. Nem hivatalosan aSzkinakasz-medence nevet kapta. A bolygó legnagyobb részét azArecibo Obszervatórium rádióteleszkópja térképezte fel 5 km-es felbontással, ami sarki lerakódásokat észlelt kráterek árnyékos mélyén, és ami talán vízjég lehet.
A Merkúrt a Földről elérni a kezdetekben nagy kihívást jelentett. Ez abból adódott, hogy a bolygó pályája sokkal közelebb van a Naphoz, mint a Földé. Egy olyan űreszköznek, mely el akarja érni a Merkúrt, 91 millió kilométer mélyen be kell mennie a Napgravitációspotenciálgödrébe. A Föld 30 km/s-os pályasebességéről egy a Merkúr közelébe vivőHohmann-átszállópályájára történő átálláshoz szükséges sebességváltozás a többi bolygóközi küldetéssel összehasonlítva nagy érték.[101]
A Nap potenciálgödrébe történő egyre mélyebb behatolás során a felszabadulóhelyzeti energiamozgási energiává alakul át, s emiatt ismét nagymértékben meg kell változtatni a szonda sebességét, hogy ne repüljön el egyszerűen csak gyorsan a bolygó mellett. A biztonságos landolás vagy stabil bolygó körüli pályára álláshoz a szonda csak a rakétahajtóműveire hagyatkozhat. Mivel a bolygónak nagyon kis – vékony és ritka – légköre van, alégköri fékezés nem alkalmazható. Jelenleg több üzemanyag szükséges a Merkúr eléréséhez, mint a Naprendszer elhagyásához. Emiatt eddig csak két űrszonda látogatta meg a bolygót.[102] Egy másik elképzelhető eljutási lehetőséget jelent a napvitorla használata, amelynek segítségével Merkúr-szinkronpályára lehetne állítani egy űrszondát.[103]
A Merkúr látképe a Mariner–10 amerikai űrszonda felvételén
Az első, a Merkúrt meglátogató űreszköz 1974-75-ben aNASAMariner–10 űrszondája volt.[11] A szonda a Merkúr megközelítéséhez szükséges pályasebességének beállításához aVénusz gravitációját használta fel, s ezzel két szempontból is történelmet írt. Ez volt az első űreszköz, amely agravitációs hintamanőver elméletét a gyakorlatban először alkalmazta (nem véletlenül, a Merkúr eléréséhez a Földről nagyobb sebességkülönbségre kell szert tenni, mint aNaprendszer elhagyásához), s ez volt a NASA első olyan járműve, amely egy misszió alatt több égitestet is meglátogatott.[101] A Mariner–10 készített először közeli felvételeket a Merkúr felszínéről, amelyen jól ki lehetett venni ennek kráterekkel borítottságát, s több más geológiai tulajdonság is érzékelhető rajtuk, mint például a belső vasmag kihűlésének következtében talajsüllyedés nyomán kialakult hatalmas szakadékok.[104] Sajnos a Mariner–10 keringési ideje alatt a Merkúrnak mindig ugyanaz a része volt a nagy felbontású képek fókuszában. Így nem valósulhatott meg az a cél, hogy mindkét felét tanulmányozni lehessen,[105] s ennek következtében a bolygó felszínének csak 45%-át tudta feltérképezni.[106]
1974.március 27-én, két nappal a Merkúr melletti elhaladás előtt, a szonda nem várt nagymértékűultraibolya sugárzást kezdett el mérni a Merkúr környezetében. Ez vezetett ahhoz, hogy feltételezték aMerkúr holdjának a létezését. Nem sokkal ezt követően kiderült, hogy a sugárzás forrása a31 Crateris nevű csillag volt, s a feltételezett „Merkúr holdja” csak a csillagászati évkönyvek lábjegyzetében kapott helyet.
Az űrszonda háromszor közelítette meg a Merkúrt, amikor a legközelebb ment, felszínétől 327 km-re volt.[107] Amikor először közelítette meg, a műszerek mágneses teret jeleztek, ami nagy meglepetést keltett a bolygók geológiáját tanulmányozók körében. Úgy gondolták, a Merkúr forgása túl lassú ahhoz, hogy jelentős mértékűdinamó-effektust hozzon létre. A második megközelítéskor elsősorban fényképeket készítettek, de a harmadik alkalommal jelentős mennyiségű mágneses adatot gyűjtöttek. Ezek az adatok felfedték, hogy a bolygó mágneses tere nagyban hasonlít a Földéhez, amely eltéríti anapszelet a bolygó körül. A Merkúr mágneses terének kialakulásához vezető tényezők tisztázásáért még máig is sok elmélet verseng.[108]
Pár nappal az utolsó megközelítést követően a Mariner–10-nek elfogyott az üzemanyaga. Mivel ezt követően nem lehetett pontosan meghatározni az útvonalát, a küldetés vezető utasították a szondát, hogy1975.március 24-én fejezze be működését.[109] Úgy gondolják, a Mariner–10 még mindig a Nap körül kering, s néhány havonta megközelíti a Merkúrt.[110]
A második,MESSENGER (MErcury Surface, Space ENvironment, GEochemistry, and Ranging) nevű űrszondát aNASA Kennedy Space Centerről egyDelta IIhordozórakétáról2004.augusztus 3-án bocsátották fel.2005 augusztusában lendületet vett a Földtől, majd2006 októberben és2007 júniusában a Vénusztól, hogy a Merkúr pályájának eléréséhez alkalmas pályára állhasson.[111] A Merkúr mellett először2008.január 14-én, másodszoroktóber 6-án repült el.[112] A harmadik megközelítés időpontja2009.szeptember 29. volt. Ezen repülések során készültek felvételek arról a féltekéről is, melyet a Mariner–10 nem vizsgált. Ezt követően az űrszonda2011 áprilisban a bolygó körüli elliptikus pályára áll, s egy földi éven át még térképezi a felszínét.[112]
A küldetés célja hat terület mélyebb megismerése, megértése: a Merkúr nagy sűrűsége, geológiai történelme,mágneses terének természete, magjának felépítése, valóban tartalmaznak-e a sarkvidékei vizet, és hogy honnan származik a vékony légköre. Mindezeken felül a szondán olyan képalkotó eszközök találhatók, amelyek sokkal nagyobb területről sokkal jobb minőségű felvételeket tudnak készíteni, mint a Mariner–10. A fedélzeten helyet kaptak még különfélespektrométerek, amelyek a kéreg összetételét vizsgálják, és vannak rajtamagnetométerek, valamint töltött részecskék sebességének mérésére szolgáló eszközök. A szonda sebességének finom változásainak méréséből, és pályájának megfigyeléséből következtetéseket vonhatnak majd le a bolygó belső szerkezetére vonatkozóan.[26]
Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!
AzEurópai ŰrügynökségJapánnal közösenBepiColombo néven egy közös projekten dolgozik, melynek a során két űrszondát küldenek majd a Merkúrhoz. Az egyik feltérképezi a bolygót, míg a másik amagnetoszféráját vizsgálja.[113] Az ESAGuyana Űrközpontjából 2013-ban egyoroszSzojuz hordozórakéta fogja elindítani a két űrszondát szállító szerelvényt. A kilövőállomás helyszínével ki akarják használni az egyenlítő közelségéből adódó előnyöket.[113] A MESSENGER-hez hasonlóan a BepiColombo utazása során több bolygót fog érinteni, hogy a gravitációs hintamanőverek adta lehetőségeket kihasználja. Elhalad majd a Hold és a Vénusz mellett is, valamint többször elrepül a Merkúr mellett, míg végül körülötte pályára áll.[113] A kémiai és azionmeghajtás kombinációját használja majd, amelyikből az utóbbi működik majd csak hosszabban.[113][114] Az űrszerelvény2019-ben éri majd el a Merkúrt,[114] ezt követően a hordozó a magnetométer szondát elliptikus pályára állítja, majd beindítja a kémiai hajtóműveket, hogy a térképező szonda pedig körpályájára állhasson. Mindkét űrszonda egy földi éven át fog dolgozni.[113]
A térképező, képalkotó űrszonda a MESSENGER-hez hasonló eszközöket visz magával, és több hullámtartományban vizsgálja majd a bolygót. Vizsgálja majd azinfravörös, azultraibolya, aröntgen- és agamma-sugárzást. Azon kívül, hogy behatóan vizsgálja majd magát a bolygót, a küldetés megálmodói abban is reménykednek, hogy az űrszondának a Naphoz való közelségével pontosabban tudják ellenőrizni arelativitáselmélet állításait.[115]A küldetésGiuseppe (Bepi) Colombóról, arról az olasz csillagászról kapta a nevét, aki először vette észre a Merkúr forgási és keringési ideje közötti összehangoltságot, és aki1974-ben részt vett a Mariner–10-nek a gravitációs hatás kihasználásával való célba juttatásához szükséges elmélet kidolgozásában.[27]
↑Duncan, John Charles.Astronomy: A Textbook. Harper & Brothers,125. o. (1946) „The symbol for Mercury represents the Caduceus, a wand with two serpents twinedaround it, which was carried by the messenger of the gods. „A Caduceus: egy pálca két rátekeredő kígyóval, amit az istenek hírnöke magával hordott.””
↑Mercury. U.S. Geological Survey, 2003. május 8. (Hozzáférés: 2006. november 26.)
↑Lyttleton, R. A. (1969). „On the Internal Structures of Mercury and Venus”.Astrophysics and Space Science5 (1), 18. o.DOI:10.1007/BF00653933. (Hozzáférés: 2008. április 16.)
↑Gallant, R. 1986.The National Geographic Picture Atlas of Our Universe. National Geographic Society, 2nd edition.
↑abcdeBenz, W.; Slattery, W. L.; Cameron, A. G. W. (1988). „Collisional stripping of Mercury’s mantle”.Icarus74 (3), 516–528. o.DOI:10.1016/0019-1035(88)90118-2. (Hozzáférés: 2008. április 16.)
↑J.D. Anderson, et al (1996. július 10.). „Shape and Orientation of Mercury from Radar Ranging Data”.Icarus124, 690. o, Kiadó: Jet Propulsion Laboratory, California Institute of Technology.DOI:10.1006/icar.1996.0242.
↑CHRONOLOGY OF LOBATE SCARP THRUST FAULTS AND THE MECHANICAL STRUCTURE OFMERCURY’S LITHOSPHERE T. R. Watters , F. Nimmo and M. S. Robinsonhttp://www.lpi.usra.edu/meetings/lpsc2004/pdf/1886.pdf OR Geology; November 1998; v. 26; no. 11; p. 991-994, Topography of lobate scarps on Mercury; new constraints on the planet's contraction Thomas R. Watters, Mark S. Robinson, and Anthony C. Cook
↑Weidenschilling, S. J. (1987). „Iron/silicate fractionation and the origin of Mercury”.Icarus35 (1), 99–111. o.DOI:10.1016/0019-1035(78)90064-7. (Hozzáférés: 2008. április 16.)
↑abGrayzeck, Ed: MESSENGER Web Site. Johns Hopkins University. (Hozzáférés: 2008. április 7.)
↑abBepiColombo. ESA Science & Technology. European Space Agency. (Hozzáférés: 2008. április 7.)
↑Strom, Robert (1979. September). „Mercury: a post-Mariner assessment”.Space Science ReviewVolume 24, 3–70. o.
↑Broadfoot, A. L., S. Kumar, M. J. S. Belton, and M. B. McElroy (1974. július 12.). „Mercury's Atmosphere from Mariner 10: Preliminary Results”.ScienceVol. 185 (No. 4146), 166–169. o.DOI:10.1126/science.185.4146.166.PMID17810510.
↑Staff: Mercury. U.S. Geological Survey, 2003. augusztus 5. (Hozzáférés: 2008. április 7.)
↑Jefferson Morris, "Laser Altimetry",Aviation Week & Space Technology Vol 169 No 18, 10 Nov. 2008, p. 18: "Mercury's crust is more analogous to a marbled cake than a layered cake."
↑abcdefgSpudis, P. D. (2001). „The Geological History of Mercury”.Workshop on Mercury: Space Environment, Surface, and Interior, Chicago, 100. o. (Hozzáférés: 2008. június 3.)
↑Williams, David R.: Ice on Mercury. NASA Goddard Space Flight Center, 2005. június 2. (Hozzáférés: 2008. május 23.)
↑abcRawlins, K, Moses, JI; Zahnle, KJ (1995). „Exogenic Sources of Water for Mercury's Polar Ice”.Bulletin of the American Astronomical Society27, 1117. o.
↑Christensen, Ulrich R. (2006). „A deep dynamo generating Mercury's magnetic field”.Nature444, 1056–1058. o.DOI:10.1038/nature05342.
↑Spohn, T., Sohl, F.; Wieczerkowski, K.; Conzelmann, V. (2001). „The interior structure of Mercury: what we know, what we expect from BepiColombo”.Planetary and Space Science49 (14–15), 1561–1570. o.DOI:10.1016/S0032-0633(01)00093-9.
↑Espenak, Fred: Transits of Mercury. NASA/Goddard Space Flight Center, 2005. április 21. (Hozzáférés: 2008. május 20.)
↑Samantha Harvey: Weather, Weather, Everywhere?. NASA Jet Propulsion Laboratory, 2008. április 24. [2007. augusztus 8-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 23.)
↑S. Biswas.Cosmic Perspectives in Space Physics. Springer, 176. o. (2000)
↑Correia, Alexandre C. M., Laskar, Jacques (2004). „Mercury’s capture into the 3/2 spin–orbit resonance as a result of its chaotic dynamics”.Nature429, 848–850. o.DOI:10.1038/nature02609.
↑Hunger, Hermann, Pingree, David (1989). „MUL.APIN: An Astronomical Compendium in Cuneiform”.Archiv für Orientforschung, Austria 24, 146. o, Kiadó: Verlag Ferdinand Berger & Sohne Gesellschaft MBH.
↑Pettengill, G. H., Dyce, R. B. (1965). „A Radar Determination of the Rotation of the Planet Mercury”.Nature206 (1240), 451–2. o.DOI:10.1038/2061240a0.
↑Davies, Merton E. et al: Mariner–10 Mission and Spacecraft. SP-423 Atlas of Mercury. NASA JPL, 1976. October. [2012. június 24-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 7.)
↑Mercury. NASA Jet Propulsion Laboratory, 2008. május 5. [2011. július 21-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 29.)
↑Leipold, M., Seboldt, W.; Lingner, S.; Borg, E.; Herrmann, A.; Pabsch, A.; Wagner, O.; Bruckner, J. (1996. July). „Mercury sun-synchronous polar orbiter with a solar sail”.Acta Astronautica39 (1), 143–151. o.DOI:10.1016/S0094-5765(96)00131-2.
↑Phillips, Tony: NASA 2006 Transit of Mercury. SP-423 Atlas of Mercury. NASA, 1976. October. [2008. március 25-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 7.)
Ez a szócikk részben vagy egészben aMercury (planet) című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Spudis, P. D.; Strobell, M. E.(1984): New Identification of Ancient Multi-Ring Basins on Mercury and Implications for Geologic Evolution. LUNAR AND PLANETARY SCIENCE XV, P. 814-815.
.svg)
